A legnagyobb segítséget a beilleszkedésben a munkatársak hozzáállása jelentette – interjú

Gergő Asperger-szindrómás fiatalemberként 2019 őszén lett a KézenFogva Alapítvány ügyfele, a járványhelyzet miatt viszont az elhelyezkedése a tervezettnél többet váratott magára. Az informatika mindig is érdekelte, így informatikából is leérettségizett magántanulóként. A sikeres vizsga után elvégzett egy informatikai rendszerüzemeltető OKJ-képzést. Az alapítvány révén többféle tanfolyamon és munkaügyi felkészítésen is részt vett, majd a Magyar Postától személyre szabott ajánlatot kapott. Gergővel arról beszélgettünk, milyen volt számára az elhelyezkedésig vezető út és tapasztalatai mentén mit javasol a megváltozott munkaképességű munkavállalóknak és a munkáltatóknak.

Honnan az érdeklődés az informatika felé? Milyen élmény volt az érettségi magántanulóként?

Mindig is érdekelt az informatika, valószínűleg egyébként apám hatására. Ebben voltam jó, ez volt, ami iránt érdeklődtem az iskolában és azon kívül is. 

Maga a tanulás nehéz volt, mert bár egész jól megy, de nem szeretem. Az, hogy magántanuló voltam lehetővé tette, hogy részben magam osszam be az időmet és a tananyagot, nekem ez alapvetően egy ideális helyzet volt, sokszor viszont pont ez okozta a nehézséget. Mindig megtanultam, amit kellett, csak gyakran az utolsó pillanatra hagytam. OKJ-képzés alatt jobban ment az időbeosztás, persze ott mondjuk jobban is érdekelt az anyag. 

Milyen OKJ-képzést végeztél? 

Egy kétéves informatikai rendszerüzemeltető OKJ-képzést végeztem el, estin. Jobban szerettem, mint a középiskolát, mert itt már többnyire azt tanultam, ami érdekelt. A tanulás elkezdése, az időm és energiám beosztása itt is nehézséget okozott, de mivel rendszeresen bejártam az órákra, így ennél kevésbé volt jelentős probléma, mint az érettséginél.

Honnan ismered az alapítványt, hogyan kerültél velük kapcsolatba? Mi a tapasztalatod velük? 

A KézenFogva Alapítvánnyal az interneten találkoztam először és rögtön felkerestem őket. Hamar vissza is jeleztek. Végül az ő közvetítésükkel kerültem a Magyar Postához, bár a járványnak „köszönhetően” ez sajnos eléggé elhúzódott, mert nagyon sok munkalehetőség esett ki. 2019 őszén jelentkeztem az a KézenFogvához és 2021 tavaszán kötöttem munkaszerződést a Postával. Az alapítvánnyal nagyon jó a tapasztalatom, hasznos dolgokat tanítottak és nagyon lelkesek. Részt vettem a munkavállalással kapcsolatos képzéseiken és egyébként a Postával is szakmai együttműködésben vannak.

Hogy néztek ki a te szempontodból a képzések, amiken részt vettél, illetve milyen tapasztalatokat szereztél ?

Nekem a legnagyobb segítség az a 3 hetes munkára felkészítő oktatás és gyakorlat volt, amit 2020 nyarán a levéltárba szervezetek, illetve a KézenFogva hasonló, Rapid tréning elnevezésű képzése 2020 őszén. Ennek volt a része az is, amikor a postához mentünk állásinterjú szimulációra, ahol a HR-esekkel tudtunk beszélgetni, ők visszajelzéseket, tippeket adtak. Innen már ismertek, mielőtt visszahívtak. 

Milyen volt a munka a Nemzeti Levéltárnál? Milyen tapasztalatokra tettél itt szert és hogyan értékeled az ott töltött időt? 

A levéltárhoz az alapítvány szervezte a három hetes munkára felkészítő képzést. Ez napi 1 órányi oktatással kezdődött, ahol például a munkahelyi kommunikáció, munkajog, önéletrajz-készítés, állásinterjúra való felkészülés, munkaszerződés témaköröket vettük át. A nap 4 óra munkagyakorlattal folytatódott, ahol a munkakörök része volt például az adatbevitel és a számlák rendezése a gazdasági osztályon. A képzés és a munkagyakorlat is hasznos tapasztalat volt, tekintve, hogy korábban nem dolgoztam.

Milyen munkakörben dolgozol a Magyar Postánál és mik a tapasztalataid? Milyen volt a felvételi folyamat, mi volt a Posta ajánlata?

A postánál gyakornokként dolgozok informatikusok (rendszergazdák) mellett, napi négy órában. Az állásinterjú két fordulóból állt: HR-esekkel és informatikai vezetőkkel találkoztam. Végül egy féléves, határozott idejű munkaszerződést kötöttünk, amit 2021 végén további fél évvel meghosszabbítottak.

A Posta az igényeimet figyelembe véve hozta létre ezt a pozíciót, ennek a különlegessége az volt, hogy valójában ez egy 4 órás gyakornoki munka az informatikai osztályon. Itt egyszerűbb hibaelhárítási feladatokat, szoftver telepítést végzek és jegyzőkönyveket készítek. A munkakör tehát részben üzemeltetés és részben adminisztráció. 

Érezted a korábbi tapasztalataid előnyét a Magyar Postánál való elhelyezkedés alatt?

A posta az első munkahelyem, a levéltárnál ugye nem munkaszerződéssel voltam. A levéltárnál tartott, illetve egy későbbi, szintén a KézenFogva által szervezett képzésen tanultak határozottan hasznosak voltak, különösen az állásinterjúval és a munkajoggal kapcsolatos oktatás.

Milyen érzés volt bekerülni egy munkahelyi csapatba? Milyen a viszonyod a kollégákkal?

Jó érzés volt, ez persze a kollégákon is múlott. Közvetlen a viszonyom velük, nagyon támogatóak. Öten dolgozunk együtt, ők  tanítottak be és mindig segítenek, ha kell. A csapatba való beilleszkedés viszonylag könnyen ment, nagyobb kihívás nem volt. A legnagyobb segítséget ebben a munkatársak hozzáállása jelentette. Kisebb nehézséget okoz a más osztályon dolgozó kollégáimmal való kommunikáció, például azért, mert nehezen jegyzem meg a neveket. 

A tapasztalataid mentén van-e valami üzeneted a megváltozott munkaképességű emberek felé a munkavállaláshoz kapcsolódóan, illetve a munkaadók felé, akik megváltozott munkaképességű kolléga alkalmazásán gondolkoznak?

Az, hogy egy munkavállaló beválik-e egy cégnek, az adott embertől is függ: a képességeitől, képzettségétől, hozzáállásától és persze szerencse is kell hozzá. Ha viszont ezek a tényezők passzolnak az elvárásokhoz és a munkáltató is nyitott, akkor könnyen találhatsz olyan helyet, ahol jól érzed magad és hasznos munkát végezhetsz. 

A munkáltatóknak az lenne az üzenetem, hogy legyenek nyitottak. Hívjanak be bátran megváltozott munkaképességű embereket személyes interjúra, beszélgessenek velük. Fontosnak tartom, hogy legyen próbaidő egy ilyen folyamat során. Ha felvesznek valakit, mert az interjún szimpatikus, meggyőző volt, az adott munkára alkalmasnak tűnt, később a próbaidő alatt ki fog derülni, hogy valóban képes-e beilleszkedni, tud-e hasznos munkát végezni a cégnél. Úgy gondolom, hogy mindkét fél érdeke, hogy ezek az egyezések, különbségek minél előbb kiderüljenek, erre pedig a próbaidő biztosítása egy megfelelő eljárás lehet.