Statisztikák a megváltozott munkaképességű emberek hazai helyzetéről

A legutóbbi, 2011-es magyarországi népszámláláskor – amely a 15. ilyen típusú felmérés volt hazánk történetében – a Központi Statisztikai Hivatal 490 578 főt jegyzett be fogyatékos személyként, azaz a népesség 4,9 százaléka vallotta magát fogyatékos személynek abban az évben. Ezzel szemben a nemzetközi kutatásokra épülő szakértői becsléseket elemezve ennél magasabb, 10 százalékos arányt láthatunk, amiből arra lehet következtetni, hogy Magyarországon is jelentősebb, közel egymillió ember él valamilyen fogyatékossággal.

A fogyatékosság kérdésében ugyan mindössze önbevallás alapján állnak össze a számszerűsíthető adatok, azonban a megváltozott munkaképesség tekintetében pontosabban láthatjuk a valóságot. Megváltozott munkaképességű (MMK) a rehabilitációs hozzájárulás szempontjából az a fogyatékos vagy tartósan beteg személy, akinek egészségkárosodása egy szakértői bizottság szerint több, mint 40%, vagy fogyatékossági támogatásban, vagy vakok személyi járadékában részesül.

A 2020-as év első felében a KSH adatbázisa alapján 458 684 fő volt MMK a 19-64 éves kor közöttiek körében. Foglalkoztatottsági arányuk tekintetében 27,5 százalékot mértek, szemben a nem MMK személyek 77 százalékos foglalkoztatási arányával. A megváltozott munkaképességűek között sokan inaktívak munkaerőpiaci szempontból – nem foglalkoztatottak jelenleg és nincsenek munkakeresői státuszban sem. Emiatt a gazdaságilag aktívak között a munkanélküliek aránya a MMK személyek között 9,8 százalék, a nem megváltozott munkaképességűek esetében pedig 4,5 százalék. 

Korábban, egy 2017-es felmérés szerint a MMK személyek munkanélküliségi aránya 14,4 százalék volt, a nem megváltozott munkaképességűek 3,9 százalékával szemben. Tehát 3 év alatt közel 5 százalékkal csökkent a munkanélküliségi ráta az MMK személyek esetében, miközben a nem MMK személyeknél 0,6 százalékkal nőtt ez az arány. Kétségkívül látványos előrelépés mutatkozik, azonban még sok tennivaló van azért, hogy ez a foglalkoztatásban meglévő különbség tovább csökkenjen a két csoport között.