Az UNICEF Magyarország 2019. november–2020. augusztus között végzett széleskörű kutatásában a kisgyerekes anyák helyzetét vizsgálta. A felmérés eredménye alapján összeállította javaslatcsomagját a célcsoport munkaerőpiaci részvételének javítása, valamint a karrier és az otthoni jelenlét összehangolásának érdekében. A megfogalmazott lépések megvalósulása az érintett munkavállalók életének megkönnyítése mellett az egész családét, így természetesen a gyerekét is javítaná.
A hazai szakpolitikai intézkedések áttekintése alapján úgy véljük, hogy az alább javasolt lépések megkönnyítenék a kisgyerekes anyák számára az otthoni és a munkaerőpiaci jelenlét összehangolását, amely az egész család, természetesen a gyermekek érdekét is szolgálná.
A gondoskodás az emberi élet alapvető része, és a produktívnak nevezett, a munkaerőpiacon végzett munka előfeltétele. Ahogyan a társadalom és a munkaerő újratermelésével foglalkozó szakemberek rendre rámutatnak, erre az erőforrásra nem lehet sem a gazdaságon kívüliként, sem kiapadhatatlan erőforrásként, sem természetes „női feladatként” tekinteni. A gondoskodás szféráját kell alapvetően újragondolnunk, hogy az ne termelje újra a női-férfi, a globális/európai és az osztályegyenlőtlenségeket.
Ehhez az alábbiak szükségesek:
Társadalmi szemléletváltás
Társadalmi szemléletváltás szükséges annak érdekében, hogy a kisgyerekes anyák nagyobb támogatást kapjanak a munka és a családi élet összehangolásában.
Munkahelyi visszailleszkedés támogatása
A munkahelyi visszailleszkedést támogató intézmények rendszerének biztosítása is jelentősen segítené a kisgyermekgondozással eltöltött idő utáni visszatérést a munka világába.
Családtámogatási juttatások racionalizálása
Az atipikus foglalkoztatási formák elfogadhatóvá tétele
Forrás:
UNICEF Magyarország: Kisgyerekes anyák munkaerőpiaci részvétele (2019. november – 2020. augusztus)
Kisgyermekes munkavállalók számára megfelelő állások gyűjteménye, hogy a kisgyermekes szakemberek a legjobb helyen dolgozzanak.